Powerfest Tour 2010 - Metál karácsony

Az Y2K-ban

2010. december 18. 19:00

Metál karácsony - Powerfest Tour!

Novemberben és decemberben a Powerfest Tour keretében négy közös koncertet adott, illetve ad a Watch My Dying és a Cadaveres. A két banda csinálta együtt a Stagediving Fesztiválokat Budapesten, de játszottak már Londonban és Berlinben is a Paprika Rocks turnén. Egyszóval elég nagy a cimbiség a két horda között. Így nyár végén kitalálták, hogy a közös bulik jó hangulatát megpróbálják vidékre is elhozni. Azaz a jó zenét és laza szórakozást egyesíteni egy estére. A Cadaveres harmadik, Mindstream címre hallgató lemeze november végén jelent meg, míg a Watch My Dying pedig tavaly jött ki a Moebius albummal. A modern metalos Cadaveres és az extrém muzsikát játszó WMD sok éve bontogatja le a színpadokat, úgyhogy közös muzsikálás biztosan extra energiát szabadít majd fel mindenkiből. Amit aztán majd a bárpultnál le lehet szépen vezetni koktélozás közben. A turnéra különleges fény és hangtechnikával készülnek a zenekarok, illetve ahol a lehetőségek megengedik, lesz projektoros vetítés is.
November közepén Szombathelyen melegített be a duó, Szolnokon már bontottak, és Nyíregyháza lesz az idei utolsó állomás, találkozzunk a színpad előtt s a pultnál!

Fellép:

Watch My Dying:
http://www.myspace.com/watchmydying
http://www.watchmydying.com/

Cadaveres:
http://www.myspace.com/cadaveres

A Losing Season:
http://www.myspace.com/alosingseason

Needless:
http://www.myspace.com/themuddyneedless

Strangel:
http://www.myspace.com/strangelofdoom

Jegyinformáció

Elővételben: 1000 Ft
Helyszínen: 1200 Ft

Kövesd a NYUSZ-t facebookon: http://facebook.com/nyuszponthu
Nyíregyházi Koncertek - friss koncertinfók facebookon
NYUSZ.hu Twitter
nyuszponthu on Twitternyuszponthu írta 76 héttel ezelőtt

Tessék szépen tisztában lenni vele, hogy holnap este bizony a @ZUPmusic játszik majd a Hell Music-ban. Kéretik egy jó nagyot bulizni! :)

NYUSZ.hu Facebook oldal